| Annyi minden van, mit úgy szeretnél
|
| Néha bánt, ha tudod, távol a cél
|
| Vagy tán épp a cél előtt
|
| Tűnik úgy, most fogytán van erőd
|
| S te mégis továbbmész
|
| Lehet égbe nyúló csúcs, ami hív
|
| Néha oly magasra vágyik a szív
|
| Sűrű útvesztőkbe érsz
|
| De a csúcsra gondolsz
|
| És csapdáitól többé már nem félsz
|
| Mert te is fényre vágysz, mint minden, ami él
|
| De mikor célhoz érsz, és boldog lehetnél
|
| Máris új tervre gondolsz, máris új útra indulsz
|
| És az életben épp ez a szép
|
| Oly sok ember merész álmokat sző
|
| De a siker árát sokallja ő
|
| És csak arra vár, hogy majd arra jár a Fortuna
|
| De kár ebben bízni
|
| Mert a gyémánt és arany fénye szép
|
| De tiéd ez a fény akkor lehet csak
|
| Ha érte a mélybe lemész, érte mész
|
| Hát indulj, és hozd fel onnan
|
| Fénye kárpótol majd minden nehéz percért
|
| Nem csak gyémánt és arany lehet szép
|
| Téged tán egész más után hajszol most a vágy
|
| Indulj hát, hidd el, nem lesz nehéz az út
|
| Mit végigjársz, ha gondolsz rá
|
| Hogy jön, mit úgy vársz
|
| Érdemes volt
|
| Akkor meglátod, hogy érdemes volt
|
| Tudom, rájössz, érdemes volt
|
| Harcolnod így |